ARCHÍV ANYAGOK

1. A Barát patak medrének takarítása 1999. március havában. new

1999. március 27-28-án a Barát patak medrét 300-350 méter hosszúságban kitakarítottuk. Az elmúlt évek alatt a mederben szemét olyan mérhetetlnűl megnövekedett, hogy azt csak egy ilyen összefogás keretén belül voltunk képesek kitakarítani. Gyakorlatilag a faluból, a környező településekből, autókkal, utánfutókkal hozták a szemete, a lomot, a sittet. Sokan úgy gondolkodták, hogy amit "táblával" nem tíltanak meg, azt meglehet tenni. A munka megszervezését Erzsikével (Szunyogh Lászóné, Ökörszem utca, balról-jobbra az ötödik a képen) közösen végeztük. Az akkori polgármester Harcsa Lajos úr a kért konténereket biztosította számunkra - igaz, kissé elcsodálkozott a kért mennyiségen -, de az eredmény a képeken látszik, hogy mind a három konténer megtelt. Sőt, a vashulladékot külön raktuk, amelyekből a kényelmes vasgyűjtők kedvükre válogathattak. Sajnos sok évnek kellett elteni ahhoz, hogy komolyan vegyük a környezetünket, hogy komolyan vegyük a veszélyes hulladékok lerakását egy "alvó" patak medrébe, hogy belássuk, ez az illegálisan lerakott szemét, akkor is szennyezi Budakalász egészét, ha egy félreeső helyre szórjuk, távolabb a saját portánktól.

A takarítási munkában a következők vettek részt (a fényképen balról-jobbra haladva: Uitz Nándor (Nándibá), Kollár Ernőné (Babi), Stein Éva, Csáki Zsuzsa, Szunyogh Lászlóné (Erzsébet), Csáki Istvánné( Margó), Urbantsok János, Kuba Ferenc. Akik az album képein látszanak: Szenczi László, Szenczi Máté, Kollár Beáta, Bácskai Zsolt.

Az album megtekintéséhez klikk a képre!

 
A k

 

 

Barát patak 2006. március

Barát patak

15-20 cm mélységű gyors sebességű víz, a meder teljes szélességében.

 

 

 

 

   

 

 

 
© Copyright 2008, http://www.budakalaszszepkert.hu All Rights Reserved.